Rendszergazdai tevékenység
Legyen szó hardverről vagy szoftverről, szerverről vagy munkaállomásról, szakmai tudásunk előtt nem lehet akadály! A hirtelen jött igényekre is fel vagyunk készülve, így perceken belül mindenre tudunk megoldást, kreativitásunk nem ismer határokat!
Sokan úgy gondolják, hogy csak a nagy cégeknek, intézményeknek van szükségük rendszergazdára, ahol sok esetben 30-40 vagy akár százas nagyságrendű géppark található. Pedig egy külsős rendszergazda sokban segítheti a mindennapi munkát már egy 3-4 fős kis vállalkozás esetében is, és ami a fontosabb, hogy már ilyen kis létszám esetén is tud sok esetben javaslatot tenni költség csökkentésre egy, a munkába a lelkét is beleadó rendszergazda!
Egy fixen alkalmazott rendszergazda hozzájárul ahhoz, hogy Önnek csak a munkájával kelljen foglalkoznia, és ne pedig azzal, hogy a számítógép épp működik-e vagy sem, ezáltal kevesebb időt kell a monitor elött töltenie, ugynazon munka elvégzéséhez.
Az informatika egy külön szakma. Nem is lehet elvárni egy könyvelőtől, ügyvédtől, menedzsertől, orvostól és sort még folytathatnánk, ahol számítógépeket használnak, hogy saját maguknak tartsák karban a számítógépeket. Általában egy frissen beszerzett számítógéppel az első hónapokban nincs probléma, azonban a nem szakszerű védelmek miatt, elkezdenek lassulni a számítógépek, amivel már a felhasználó nem tud mit kezdeni. Tapasztalatunk, hogy sajnos sokan csak akkor kérnek segítséget, amikor már nem indul el a számítógép, rosszabb esetben már adatvesztés közeli állapotba került a jószág. A rendszergazda feladata elsősorban, hogy ezeket időben elkerülhessék!
Felmérjük, hogy tevékenysége során, milyen munkát végez, ahhoz milyen hardveres és szoftveres erőforrásokra van szüksége ahhoz, hogy munkája gördülékenyen menjen.
Megvizsgáljuk azt is, hogy az Ön/Önök gépparkján mely programok, operációs rendszerek üzemeltethetőek optimálisan, és javaslattal állunk elő az optimális kombináció kiválasztásához. Rossz választás esetén, az optimális sebességhez képest, akár 50-100%-os lassulás is kialakulhat, jelentősen csökkentve a munkatempót.
Amennyiben számítógépeikben olyan hiba keletkezett, amit 24 órán belül nem lehet elhárítani, lehetőség van a javítás idejére cseregépet igényelni. (Normál, asztali, irodai felhasználás esetén.)
A nap szinte 24 órájában rendelkezésre állunk, így szinte bármikor, amikor elakad segítségre lel rajtunk keresztül. Ugyanakkor a rendszerkarbantartásokat úgy időzítjük, hogy azok munkaidőn kívül történjenek.
A rendszergazda feladatai:
Kliens oldalon:
- Számítógépek hardveres karbantartása
- Új hardver elemek (például: nyomtató) beüzemelése, telepítése
- Szoftverek telepítése, karbantartása
- Vírus-, spam-, spyvédelem kialakítása
- Biztonsági adatmentések készítése, archiválás
- Véletlen törölt file-ok helyreállítása
- Távoli segígtségnyújtás telefonon és digitális formában!
Szerver oldalon:
- Szerver hardveres és szoftveres karbantartása
- Kiépített hálózat üzemeltetése
- Levelezőszerver üzemeltetése
- Fileszerver üzemeltetése
- Biztonsági adatmentések, archiválások készítése
- Távoli rendszerfelügyelet
Egyéb támogatás:
- Hardver elemek, számítógépek beszerzése
- Szoftverek beszerzése
- Nyomtató patronok beszerzése
- Tárgyalás társszolgáltatókkal (telefon, internet, kábelTV)
- Garanciális ügyintézés
Levelezés
Szeretne Ön egy olyan levelezőrendszert, melynek segítségével leveleit nyomon tudja követni munkahelyén, otthon, egy utazás során web-en keresztül bárhonnan és mobiltelefonján is? Mindezt úgy, hogy valamennyi helyen ugyanazon leveleit fogja látni folyamatosan, real-time-ban szinkronizálva! - Kipróbált, stabil, költséghatékony megoldást tudunk javasolni!
A levelezéshez hasonló megoldással rendelkezünk a naptárak szinkronizálásához is, így jelentősen csökkenhet annak az esélye, hogy ugyanarra az időpontra ír be egy találkozót a mobiltelefonjába és a számítógépébe, amivel ütközést generál a saját időbeosztásában.
Levelezőszerveink üzemeltetésénél jelentős odafigyelést fordítunk arra, hogy a lehető legkevesebb SPAM kerüljön át az Ön postafiókjába. 100%-os védelmet mi sem ígérhetünk, mivel egy-egy új támadóra való felkészülés általában 1-2 hétbe telik, de mondhatjuk, hogy a spam-ek 99%-át rendszereink stabilan hárítják!
KEVESEBB MUNKÁVAL, TÖBB PÉNZT! Eddigi munkáink során több helyen mutattunk be alternatív megoldásokat a felhasználóknak, melyek sorra pozitív fogadtatást nyertek 1-2 hét, sok esetben már 1-2 nap használat után is. Olyan visszajelzéseket kaptunk, hogy gyorsabbá vált a számítógép, így gyorsabbá vált a munka is. Ez azt jelenti, hogy ugyanarra a bevételre kevesebb idő alatt tehettek szert a felhasználók vagy ugyanannyi idő alatt, több pénzt kereshettek ügyfeleink. - Ugye, hogy Ön is ezt szeretné!?